2012. december 15., szombat

Pirított gombás, tejszínes csirkemell



Mostanában kevesebb időm van főzni, ezért lassabb ütemben fogynak az alapanyagok, és gyorsabb ütemben töltődik fel a mélyhűtő a frissen fel nem használt alapanyagokkal. A kicsi mélyhűtővel való gazdálkodás már lassan kezd hasonlítani a sokobanhoz. Ahhoz, hogy valamit be tudjak tenni, két másikat ki kell venni, de előtte mindent át kell rendezni. Csak hogy egyszerűbb legyen a történet éppen a szeletelt gomba és a csirkemell voltak azok a szerencsések, akik elhagyhatták a frizsidert. Árválkodott egy kis tejszín a hűtőben, így elég egyértelmű volt, hogy ebből valami gombás tejszínes csirkemell lesz. Kicsit azért csavartam a dolgon: külön-külön pirítottam meg a gombát és a húst, és csak ezután főztem össze őket a fűszergombával megbolondított tejszínben.
Hozzávalók 2 személyre:
kb. 30 dkg csirkemell
30 dkg gomba
1 diónyi vaj
olíva olaj
1 dl tejszín
2-3 ek tejföl
só, bors, szerecsendió, szárított vargánya
A gombát felszeleteltem, a húst kisebb csíkokra vágtam, sóztam, borsoztam. Egy magas falú serpenyőben olíva olajat forrósítottam, és megpirítottam benne a húst. Akkor jó, ha van egy kis színe már, de engedett egy kis levet. Amikor elkészült, lehúztam a tűzről, és szűrőkanállal kiszedtem a húst. A megmaradt szaftot visszatettem a tűzre, beletettem a vajat, felforrósítottam, és rádobtam a gombát. Nagy lángon pirítottam ezt is, hogy ne nagyon eressze ki a levét. Amikor elkészült, visszatettem a húst, felöntöttem a tejszínnel, és ízesítettem sóval, borssal, kicsi szerecsendióval. Belemorzsoltam néhány darabka szárított vargányát is. Ez utóbbi elhagyható, de nem érdemes (egy kis zacskó 400 Ft, de nekem elég sokáig elég szokott lenni és a gombás ételeket nagyon fel tudja dobni egy egész kis darabja is). A húst alacsonyabb lángon, fedő alatt főztem, amíg a szárított gomba is megpuhult. Végül pár evőkanál tejföllel ízesítettem.
Teljesen más lett, mint a megszokott, hagyományos változat. Mindennek sokkal erőteljesebb íze lett benne. A szárított gomba meg tényleg csodákat művel az étellel…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...