2011. augusztus 26., péntek

Kakaós cukkinis sütemény


Cukkini dömping van, „mint az köztudomású”. Engem is elért, pedig nincs is kertem. Vettem, kaptam, kétségbeestem. Már volt rántott formában: kaporral és fokhagymával a bundájában, joghurttal leöntve. Kipróbáltam a kenyérre kenhető krém változatot, de annyira nem jött be, pedig szeretem a növényi szendvicskrémeket. A tökmagkrém kicsit segített rajta, de nem lett a szívem csücske. Már csak a süti maradt. (Na jó, tölteni meg levesnek még jó lesz egy adag. Savanyíthatnám is, ha lenne rá energiám.) Ezt a kevéske hűvöset inkább süti sütésre használom fel. A kapott cukkinivel küzdöttem kicsit, mert nagyon vastag volt már a héja. De én nyertem. Kisebbik része a sütibe ment, maradék része a mélyhűtőbe, tócsninak.
Kis keresgélés után Kicsi Vú receptje mellett döntöttem, mert kevesebb benne a cukor és olajjal készül, nem vajjal. A mennyiség 2/3-át készítettem csak el, mert szerintem egyedül fogom enni. Főleg ha elmondom, mi van benne :)
Nagyon szép süti, tetszik a sötét, fényes, repedezett teteje. Nem egy habos babos gej darab, az biztos. Inkább a kakaó íze érvényesül. Egy kis keserű csokit elbírna még szerintem, majd legközelebb.
Hozzávalók:
200 g reszelt cukkini
2 tojás
60 g gyümölcscukor
2 ek vaníliás gyümölcscukor
1 dl olaj
30 g teljes kiőrlésű liszt
120 g finomliszt
2 csapott tk sütőpor
1/3 tk szódabikarbóna
30 g kakaópor
40 ml tej
40 ml natúr joghurt
A sütőt előmelegítettem 180°C-ra (nem légkeveréses). Egy hosszúkás sütőformát kivajaztam és liszteztem.
A tojást a cukrokkal és a sóval jól elkevertem, aztán hozzáöntöttem az olajat.
Egy másik tálban összekevertem a liszteket, sütőport, szódabikarbónát és kakaót.
Egy mérőedényben összekevertem a tejet és a joghurtot.
A tojásos keverékhez apránként adtam hozzá a lisztes és a tejes keveréket felváltva. Amikor mindent összedolgoztam, belekevertem a cukkinit is. A masszát az előkészített formába öntöttem, betoltam a sütőbe és hústű-próbáig sütöttem.
Tényleg olyan, amilyennek Kicsi Vú írta. Nagyon puha, nem édes, mégis süti. Jó kakaós, bár nekem a csoki hiányzott belőle. Még azt is el tudom képzelni, hogy céklával is ilyen finom. Az biztos, hogy a cukkini eltüntetésének igen gyors módja :)
Érdemes kipróbálni.
Felétek is sok a cukkini?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...