2011. július 20., szerda

Töltött paprika, nyár, nyár, nyár


Végre paprika. Végre meg lehet tölteni. Mivel igyekszem tartani magam az idényzöldség evéshez, most láttam elérkezettnek az időt, hogy főzzek egy adag töltött paprikát. Nemrég óta kezdtem el sajátot csinálni. A hazait persze sosem fogom überelni. Imádom. Az enyém még alakul. Majd az évek meg a rutin.
Ebből keveset főzni nem lehet, nem is érdemes.
Én kicsit másképp készítem, mint a szüleim. Nem főzőm meg külön vízben a megtöltött paprikákat, hanem egyből a fűszerekkel együtt a paradicsommártásban párolom. Így a paprika íze sem vész kárba. Jót tesz neki még, ha a töltelékbe kerül egy kis füstölt szalonna is (én most kihagytam).
Hozzávalók:
6 db tölteni való paprika (itt jegyezném meg, hogy idén esett le e tantusz (harminc év után), hogy a TV a tölteni való rövidítése. Mindig azt hittem, az valami fajta név, amit tévésekről neveztek el :)
40 dkg zsírosabb sertéshús (én most lapockából csináltam)
2 ek mangalica zsír
1 fej hagyma
60 g rizs (lehetőleg barna)
1 l paradicsomlé
Zellerszár
Só, bors
3 tk barna nádcukor
(A rántáshoz:
2 ek olíva olaj
4 ek teljes kiőrlésű liszt)
A hagymát félbe vágtam. Az egyik felét felaprítottam, a másik felét egészben hagytam. A zsírt felolvasztottam és üvegesre pirítottam rajta a hagymát. Amikor megpirult, ráöntöttem a rizst és annyi vízzel engedtem fel, hogy éppen ellepje. Addig főztem, amíg a vizet felszívta. Közben megmostam és kicsumáztam a paprikákat és nekiálltam a paradicsomszósznak.
A paradicsomlevet egy széles lábosba öntöttem, beletettem az egészben hagyott fél hagymát és a zellerszárat és elkezdtem felforralni.
A kihűlt hagymás rizst összekevertem a hússal. Sóztam, borsoztam. A masszát a paprikákba töltöttem. Amikor a paradicsomszósz felforrt, beletettem a paprikákat és fedő alatt, takaréklángon megfőztem.
Amikor megfőtt, kivettem a paprikákat és beízesítettem a szószt. Cukrot, sót, borsot tettem bele.
Én jobban szeretem rántás nélkül. Végül ebéd után mégiscsak berántottam a szószt. Ehhez felforrósítottam az olíva olajat, majd rászórtam a lisztet és kis ideig pirítottam. Lehúztam a tűzről és merőkanalanként, gyorsan keverve hozzáadtam a paradicsomszószt. Felforraltam. Amikor elkészült, visszatettem bele a paprikákat, és így hagytam összeérni az ízeket.
A paradicsomszósz finom, picit paprikás. Jót tesz neki a zeller is, annak ellenére, hogy édeskés. A töltelékből szándékosan hagytam ki a tojást, mert így is összeállt. Szerintem jó arányban van benne a rizs és a hús. Ahhoz képest, hogy második próbálkozás, nekem nagyon ízlett. Persze sosem lesz olyan, mint az otthoni, de ínséges időkben jó helyettes.
Szeretitek a töltött paprikát?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...