2011. április 26., kedd

Rántott sajt, egy klasszikus darab


Ez egy rendhagyó húsvét volt. Nem főztem, csak sonkát és azt is megutaztattam. Tehát nincs hosszú menüm és habos-babos süteményreceptem.
Hát nagyon fura volt 3 napig internet nélkül, főzés nélkül. Na jó ez nem igaz, mert nem tudtam teljesen kihagyni a konyhát a hétvégi programból. Sok-sok kerti munka után, este még sütöttem pár palacsintát. Úgy nagyjából negyvenet. De az internet egyáltalán nem hiányzott. A sütés meg jól esett. (És úgy csendben megjegyzem, hogy életem egyik legjobban sikerült palacsintája volt. Biztosan a kalapácsnyéllel ellátott serpenyők miatt volt.)
Na de vissza egy klasszikus párosításra, illetve hármasra. Rántott sajt, tartármártás és párolt rizs.
Nagyon szeretem a rántott sajtot, főleg, ha házi készítésű és nem élelmiszertömbből vagy melegszendvics feltétből készül. Anyukám ügyesen készítette, forró olajban, hirtelen. Sosem folyt ki a panírból a sajt, de kellőképpen megolvadt. Én is ezt a módszert követem, természetesen dupla panírral. Sajnos már nem emlékszem kinél olvastam, hogy először mélyhűtőben előhűti a sajtot, utána kicsit lekeni vízzel, hogy az első réteg liszt is jól tapadjon. Aztán jöhet a tojás. Megint liszt, aztán tojás, végül zsemlemorzsa. Én nagyon nagy lángon, forró olajban sütöm ki, hogy éppen csak megkapja a panírt és a sajt megolvadjon.
Mennyiségeket most nem írtam, mert a panírozáshoz nincs pontos adat.
Ezzel a módszerrel jelentősen nőtt a sikeres kirántott sajtok száma. A ropogós külső lágy, nyúlós belsőt takar és kárpótol a panírozás fáradalmaiért.
Érdemes így is kipróbálni.
Szeretitek a házi rántott sajtot?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...